Menü

ANGYALOSHÁZ
Települési Értéktár Bizottság
2022-11. (III.02.) Határozat

Bemutatás:

A hajdani Pereg fő utcáján (Szent Imre utca), a római katolikus templommal szemben áll két jellegzetes homlokzatú parasztpolgár-ház, a templom kívánatos műemléki környezetébe illően. A Szent Imre utca 38-as ház magánépület, a 40-42 kapta a közbeszédben az Angyalos ház nevet.

Vella Józsefné, szül. Gubovics Terézia, Rëca néni, (1897-1986) apja építette a házat 1906-ban. A helyén azelőtt alacsony, nádfödeles ház állhatott. Az 1800-as évek második felében az utca mindkét oldalán még ilyenek sorakozhattak. A század vége felé az egyre vagyonosabb gazdák, új építkezésbe fogtak. A meglévő, sárfalú házaikat magasították meg úgy, hogy a belmagasság jelentősen emelkedett és a ház homlokzata mutatós díszt kapott. A tulajdonosok társadalmi helyzetét, vagyonosságát is kifejezte. Így kerülhettek a homlokzatra a csúcsíveket tartó nőalakok. A szobrok alkotója Krizsik András kőfaragó kőműves mester, aki 1920-21-ben mintázta szerelméről, későbbi feleségéről, Gubovics Erzsébetről. Amióta ez köztudott lett, a néhai Rëca néni házán véglegesen rajta maradt az „Angyalos ház” elnevezés.
A tulajdonos asszony halála után a ház sokáig üresen állt, érdekes homlokzatával. 1988-ban az örökösöktől megvette a kiskunlacházi Nagyközségi Tanács a volt iskolaépületet használó Peregi Nyugdijas klub elnök asszonya Szebellédi Mihályné sz. Szebellédi Aranka kezdeményezésére.

A klub menteni, gyűjteni kezdte a hagyományos középparaszti életmód még fellelhető tárgyi emlékeit nemcsak peregit, hanem lacházit is. Támogatóival együtt folyamatosan küzdött, azért hogy a tárgyak halmazából valaha látogatható, méltó módon kiállított védett gyűjtemény, a házból kiállítóhely lehessen. Végül összeállhatott egy tematikusan felépített, szakszerű, de korántsem befejezett kiállítás: „A peregi parasztpolgár életmódjának emlékei a dualizmus korában, a századfordulón és a Horthy-korszak elején.”
Kiskunlacháza Önkormányzata az Európai Unió támogatásával a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében megpályázott pénzből és a saját erőből felújította a házat és 2008 augusztus 20-án.


Lehetett volna más elveket is követni, hiszen a gyűjtők az eltelt húsz év alatt mentették az elmúlt korok bármilyen írásos és tárgyi dokumentumait, bármilyen társadalmi réteghez tartozó peregi és lacházi emberek közösségi vagy privát hagyatékát, ami nélkülük már az enyészeté lenne. Értékes anyagot kapott a leendő falumúzeum néhai Dr. Volly Istvántól a népzenekutatás kiemelkedő, peregi származású személyiségétől és a fiától.

kiállítóhely, szobabelső

Iratkozz fel és értesülj aktuális híreinkről:

Oszd me itt, hogy mások is értesüljenek róla: