Menü

SZENT MIHÁLY TEMPLOM
Települési Értéktár Bizottság
2022-10. (III.02.) Határozat

Bemutatás:
A Peregi Római Katolikus Egyház története hosszú múltra tekint vissza. A Duna-parton állt egykor a templom, melynek plébániáját – a falu török utáni újjáépítését követően – 1738-ban alakították újra és az anyakönyveket 1733-ban kezdték el vezetni.

Az 1770-71-es Dunai árvíz arra kényszerítette az embereket, hogy elhagyják eredeti lakhelyüket és templomukat. A régi, lebontott templomuk és a régi lacházi templom köveiből építik fel, a korábbihoz hasonló új templomukat, késő barokk stílusban. Pereg község lakói 1771-ben a helytartótanácshoz fordultak anyagi segítségért, mivel nem tudták befejezni templomukat. A kórus és a torony építéséhez kérték a támogatást. Az uralkodó, Mária Terézia 1774-ben 1000 Ft-ot engedélyez erre a célra. Migazzi Kristóf, váci püspök a neki járó peregi tizedek összegét három évre átengedte a templomépítés céljára. A templom védőszentje Szent Mihály arkangyal, így a templomot Szent Mihály tiszteletére szentelték fel. Az épület költségvetésének összeállításában Gföller Jakab gödöllői kamarai építőmester és Gruber József pesti ácsmester működött közre. A teljesen elkészült templomot 1776-ben szentelte fel Paszerinyi (máshol Passarényi) Pál plébános, akinek nagy szerepe volt a templom felépítésében.

A templom a falu két párhuzamos utcáját összekötő telken épült. A barokk templom előtt kőfeszület áll. Homlokzata tornyos, kontyolt, nyeregtetős.Az épületben félköríves kereszthajószerűen elrendezett oldalhajók vannak, bejárattal. A homlokzat főtengelyébe kőkeretes ajtó nyílik, melynek zárókövére az 1773-as építési dátumot írták. Az ajtó felett két fülke között a karzat ablaka található. A félköríves fülkében szobrok állnak: baloldalon Szent Imre, jobb oldalon Árpádházi Szent Erzsébet.

A templom bejáratánál, két oldalt találhatók a szenteltvíz tartók, melyben az érkező hívő emberek kezüket megmártva keresztet vetnek. A bejárattól balra Krizsik András kőművesmester által készített „Lurdi barlang” látható, amelyet 1962-ben ünnepélyesen adtak át. A mester aSzűz Mária tiszteletére készített híresfranciaországi zarándokhely /Lourdes/ barlang mintájára építette.A bejárattól jobbra lépcső vezet az orgonához, a kórusra. Az orgonát közadakozásból 1930-ban Váradi Miklós orgonaépítész készítette majd fia Váradi Ottó újította fel 1969-ben. Mindkét oldalhajóban gyóntatószék található és színes üveg ablakok díszítik a templom falát. A templom belsejét több helyen szentek szobrai díszítik. A főoltár képén a templom védőszentje, Szent Mihály főangyal látható, ahogy legyőzi a sárkányt. (1929. Zobor R.felirattal)
A toronyban három harang található. Nagyharang:a „Szent István harang”, amin Szent István király felajánlja Máriának a koronát. Középharang: „Szűz Mária és Szent Mihály harang”, mivel Nagyboldogasszony és Szent Mihály képe díszíti. Harmadik harang a kisharang vagy lélekharang „Szent József és Szent Rozália harang”. Mindegyik harangot Szlezák László budapesti harangöntő mester készítette.

templom külső tér, bejárat
templom belső tér, padsorok, oldal hajók
templom belső tér, szentély

templom külső tér, dél-keleti homlokzat

Iratkozz fel és értesülj aktuális híreinkről:

Oszd me itt, hogy mások is értesüljenek róla: