Bemutatás:
Az egyik legrégebbi értékünk a Szégyenkő.
A lacházi református templom előtt áll a kb. 95 cm hosszú, 45 széles és 65 magas, hajdanában faragott kő, mellette egy jóval kisebb kopott kődarab. Nemzedékről nemzedékre adták és adják át utódaiknak a lacházi hagyományőrzők, hogy régen ide állították, ültették vagy kikötötték azt, aki rosszat tett. Őseink a régi lakóhelyükről, a Belsőfaluból hozták magukkal 1714-ben, amikor a sorozatos árvizek miatt el kellett hagyni házaikat, kicsiny templomukat, és kissé magasabbra („partossabbra”) költöztek. Ezt a történelmi lépést emlegetik kiköltözésnek.
A pellengér, szégyenfa, szégyenkő a feudális korban az elítélt megszégyenítésére, megfenyítésére és megbecstelenítésére használt büntetőeszköz volt. V. Károly (Habsburg-házi német-római császár és spanyol király) 1532. évi törvénykönyve óta Európa-szerte általánosan használták a különböző büntetőhatóságok. 1786 után – nyilván II. József rendeletére – már csak a lopás megbüntetésére volt szabad alkalmazni. Némely barokk város főteréhez – a pestisjárvány elmúltával emelt díszes, hálaadó oszlop közelében – az ugyancsak díszes, kovácsoltvas ráccsal körülvett pellengér is hozzátartozott, mint nyilvánosan használt kínzóeszköz. Előszeretettel alkalmazták házasságtörő asszonyok és rontással, boszorkánysággal vádolható személyek ellen.
Lacházán ez az alkalmatosság fontos szerepet játszott a fél évszázadnyi jobbágysors után visszaváltott jászkun privilégiumok szemléletes megvalósításában. Az új önkormányzat
1745 – 49 között vezetett jegyzőkönyvi bejegyzései tanúskodnak a helyi igazságszolgáltatás rítusáról a „redemptio” szellemében.
