Bemutatás:
Laczkháza Földház néven- Népi Műemlék (11024) ”paraszt porta” 2013 évben lett felújítva, a Szentendrei Skanzen szakértői felmérései, régészeti feltárásai alapján. Megállapították, hogy a jelenlegi állapotot egy- már meglévő- földház átépítése során kapta. Nagy valószínűséggel az eredeti ház az 1700-as évek végén épült. Az 1860-as években a felújítás egy-két emberöltőt követően történhetett. Az 1920-as években ismét átalakították a házat, hogy lakhatóvá tegyék két család számára: a nyitott kéményes konyhát lepadlásolták, a kemencéket lebontották, ablakokat falaztak be. Jelenleg a második változat a még bizonyíthatóan 1860 körüli állapotban tekinthető meg. Az épületegyüttes tulajdonosa és lelke Erdélyiné Horváth Terézia népi iparművész.
A lakosság névhasználatában meggyökeresedett tájház az utca vonalával, párhuzamos gerinccel, hátsó homlokzatával a telekhatárra épült sárfalú lakóház és melléképületei. A lakóház egy félágasos, szelemenes nyeregtetővel ellátott, ereszaljú, tornác nélküli nádfedeles épület. Elrendezését tekintve a középmagyar vagy alföldi háztípus egy fennmaradt példánya: soros alaprajzú, egymás mögé sorolt szoba-konyha-szoba-kamrából áll. Az udvari homlokzat gerincét túlnyúló ereszét szépen faragott gerendavégek díszítik. A kamra bejárata az udvarról nyílik. A lakóházzal párhuzamosan a túlsó telekhatáron áll az egykori magtár, melyet az 1930-as években lakóházzá alakítottak a hozzá kapcsolódó ólakkal és istállóval. A két épület között kerekes kút van. Az udvar közepén egykor terménytároló verem is helyet kapott. A kisbirtokos parasztporta építtetője az állattartással és földműveléssel foglalkozó Seregély család volt. Tőle örökölte a jelenlegi tulajdonos. 2003-ban kapott műemléki védettséget.
„….’ Laczkháza Földház *
Ha ez a ház beszélni tudna! Mi mindent megtudhatnánk a török idők utáni zűrzavaros viszonyokról! Ha vándor, kémlelhette az utat a szomszédos Pereg falu szalmatetős kis házacskáihoz vagy odébb a város, Rátz-Kövi tornyai irányában, ha adószedő, vakarhatta a fejét, hogy talál-e utat Laczkházához az ingoványon át?
A ház, maga a titok – és maga a történelem. Valóban, vagy 300 évvel ezelőtt szállhatott ki lapos fenekű ladikjából az az ember, aki körülnézve, teodolit nélkül megállapította, hogy ezt a helyet nem érheti már el a Duna, akárhányszor is kiárad még. Szegény lackháziak, akiket nem csak a vizek szorongattak, hanem elveszítve régi kun kiváltságaikat, kenyerüktől és javaiktól megfosztva nyomorogtak, akikről még Bél Mátyás is szánakozva emlékezett meg, ide települhetnének át régi, a Nagy-Szigethez közelebb lévő falujukból (amit régen Szántónak, majd később Lackházának neveztek). A török utáni „felszabadítók” randalírozásának, a kuruc-labanc csatározásoknak is vége, nem kell annyira menekülni az országút közeléből. Beszélik, hogy tán a kiváltságokat is hamarosan visszaválthatják – már akik tehetik …
És akkor megépítette EZT a házat, megásta és kikövezte a kutat, vizéből megöntözte a körtefát, asszonyt hozott a kicsi házba és elindult egy hosszú–hosszú útra, ami még mindig tart.
